Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Óriási fordulat a jogosítványoknál!

Óriási fordulat a jogosítványoknál!

Üdvözöllek a fedélzeten!

Bréking! Nem tudom, hogy beiratkoztál-e már egy autósiskolás tanfolyamra. Ha beiratkoztál, nem tudom, hogy hol tartasz a jogosítvány felé tartó úton. De, ez mindenképpen egy érdekes hír a számodra!

 

A gépjármű vezetői vizsgaigazolás kiadásához nem kell majd a jövőben elsősegély nyújtási ismeret – áll a kormány honlapján megjelent rendelettervezetben, amelyet a napi.hu ismertet.

Az indoklás szerint a segélynyújtási igazolást a közlekedési igazgatósági hatóságnak kell bemutatni, a vezetői engedély kiállításakor.

A jelenleg hatályos szabály szerint a gépjármű vezetésére jogosító vezetői megszerzésére irányuló engedély, a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti vizsgaigazolás annak adható ki, aki alapfokú iskolai végzettséget és az elsősegély nyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolást megszerezte – közölte a portál.

A tervezet kihúzza az előbbi szövegből az "és az elsősegély nyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolást" szövegrészt. Vagyis ha a tervezetből jogszabály lesz, nem kell elsősegély nyújtási ismerettel rendelkeznie a gépjárművezetésből vizsgázónak. A jogszabály-tervezet ennyit mond csak, de az indoklás ehhez hozzáteszi, hogy az igazolást a közlekedési igazgatósági hatóságnak kell bemutatni, a vezetői engedély kiállításakor. Erre viszont jelenleg nem utal a jogszabály.

Jogosítványt minden nőnek!

-->