Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

A német választásokról jutott eszembe

A német választásokról jutott eszembe  Szép napot!
 
Jó helyen jársz, ez nem egy politikai blog, a politika műfaját meghagyom másnak.
Éppen ezért nem azzal akarok foglalkozni, hogy Merkel harmadszor győzedelmeskedett a legerősebb és legnagyobb Európai Uniós országban, ami minden bizonnyal a mi életünkre is kihatással lesz. (Azért az érdekes, hogy a választójoggal rendelkező népesség 75%-a szavazott. Ez nálunk 45%-körül van!)

Azért ez a Merkel kancellárasszony tudhat valamit!

És éppen ez a bejegyzésem tárgya:
Merkel néhány éve kijelentette, hogy a létre kell hozni a Német Oktatási Köztársaságot, és azt is mondta, hogy 2010 az oktatás éve lesz, amikor az állami iskolákban, néhány tantárgyat – a jobb eredmény érdekében - külön kell tanítani a lányoknak és a fiúknak.
Ez nem azt jelenti, hogy visszalépünk 100 évet az oktatásban és fiú/lány iskolák/osztályok lesznek.

A mai kutatások viszont azt bizonyították, hogy ha néhány tantárgy esetében (matematika, számítás technika, fizika, idegen nyelvek) külön tanítják a fiúkat és a lányokat, akkor ezek a tanulók jobb eredményeket érnek el, mint a „vegyes” csoportokban tanulók.
Most talán csóváljátok a fejeteket, de íme egy másik példa amin szintén csodálkozhattok:


A lányomnak - aki 18 éves - lehetősége volt idén tavasszal 3 hetet eltölteni egy svájci családnál. Iskolába is kellett járnia és ott találkozott azzal, hogy az állami középiskola  tanulóinak nincsen könyvük és füzetük, hanem tabletet  hordanak az iskolába.


 

Megtudta a svájci gyerekektől, hogy ezt a tabletet (iPad) kilencedik osztály elején kapták az államtól, négy évig használják, és utána is az övék marad.
Ezen a szerkentyűn van rajta a 4 éves anyag minden tantárgyból. E-mailen kapják a leckét és e-mailen küldik el a tanárnak a megoldott feladatokat.
 
El tudjátok képzelni, hogy mennyivel érdekesebb lehet bármilyen tantárgyat tableten tanulni? 
Pl. földrajzból megmutatják egy videón, hogy milyen a „delta folyótorkolat”.
 
Igazi „multimédiás tanítás/tanulás. tegyük hozzá, az igazság kedvéért, hogy ezek a svájci gyerekek nem írnak kézzel az iskolában, mert erre nincsen szükségük. Zárójelben jegyzem meg, hogy az USA legtöbb államában már nem tanítanak kézzel írást a gyerekeknek.
Mondhatjátok, hogy persze Svájcban sok pénz van, ott könnyű!  De gondoljatok bele, hogy mennyibe kerül nálunk egy középiskolás évkezdet: 20 ezer Ft a tankönyv/év, 5 ezer Ft/év a füzetek. 
 
Ebből azért kijön egy tablet, ráadásul ezt egyszer kell megvenni, nem pedig minden évben. Szerintem a magyar gyerekek is kiegyeznének egy ilyen megoldással. Hollandia és Svédország is követi a svájci példát, ők elsősorban a természetvédelem miatt-nem keletkezik papírhulladék.
 

 

Igen, ez a XXI. század. Többet kellene tudnunk a világban történtekről. Különösen a tanulásról. Jó néhány, korábban fejletlen országban hatalmas fejlődést hozott az, hogy komolyan vették a jövő generációjának oktatását. Ilyen országok pl. Finnország, Dél-Korea, Szingapúr.

Azt nálunk is elismeri mindenki, nagyon fontos kérdés az ország jövője szempontjából az oktatás. De, gondoljatok bele, ha egy olyan újítást szeretnének bevezetni a magyar közoktatásban, mint amilyet Merkel kancellárasszony bevezetett a német iskolákban, vagy ez a tabletes rendszer Svájcban, Hollandiában és Svédországban, micsoda felzúdulás lenne.

Valami hasonló felháborodást éltünk át 2004-ben mi is, amikor partnereket kerestünk az újszerű „Smink&Drive gépjárművezetés oktatás nőknek” rendszerünkhöz.
Pedig, amilyen gyorsan változik a világ, olyan gyorsan kellene ezt követnie az oktatási rendszer változásának. 
Remélem, velünk együtt ti is hozzájárultok ehhez a nőknek szóló KRESZ-könyv interaktív megírásával.


-->